Van egy pillanat, amikor egy politikai vezető lelepleződik — nem attól, amit tesz, hanem attól, kinek a szavait kölcsönzi. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök épp egy ilyen pillanatot produkált, amikor egy izraeli hadseregrádiós podcastban a szövetséges Nagy-Britanniát „Britannia Iszlám Köztársaságának" nevezte. A kijelentés önmagában is durva, de az teszi igazán árulkodóvá, hogy szó szerint

Van itt két Transtelex-újságcikk, azonos szerzővel.

A szalonellenzék pedig asszisztál ehhez.

Van egy különös kettősség Vlagyimir Putyin kommunikációjában, amelyet érdemes fejben tartani, valahányszor a Kreml szándékait próbáljuk kiolvasni. Tavaly decemberben Putyin a katonai vezetőkhöz intézett nyilvános beszédében még az „hisztériakeltéssel" vádolta az európai vezetőket, akik szerinte túldramatizálják az orosz fenyegetést. Néhány nappal később viszont — immár zárt ajtók mögött, egy titko

Van egy jelenség a nemzetközi politikában, amely ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sokkal többet formál a világ menetén, mint a hangos diplomáciai nyilatkozatok: a lobbizás. Az a csendes, szerződéses munka, amelynek során valaki pénzt fizet egy washingtoni cégnek, hogy egy adott gondolatot bejuttasson a döntéshozók fejébe. Most épp egy ilyen művelet került napvilágra - méghozzá egy meglepően mer

Van egy ember, akit a nyugati sajtó előszeretettel nevez „Putyin agyának", ami - valljuk be - sem az agyra, sem a humanizmusra nézve nem hízelgő. Alekszandr Dugin, a 64 éves orosz ultranacionalista ideológus, a neoeurázsianizmus főpapja most egy olyan tervvel állt elő, amely még az ő bizarrságban gazdag életművében is kiemelkedő: azt javasolja, hogy Oroszország ürítse ki a nagyvárosait. Ne legyen

Van valami mélyen emberi - és mélyen szomorú - abban, ahogy egy egész nemzedék vándorlása lassan zárt körré alakul. Két friss elemzés, amely a napokban jelent meg, ugyanarról a jelenségről beszél két különböző szemszögből: az egyik arról, hogy a Spanyolországban élő románok száma idén először eshet félmillió alá az uniós csatlakozás óta, a másik arról, hogy mi mozgatja azokat, akik hazatérnek - va

Van az a pillanat egy hadgyakorlaton, amikor az ember még kényelmesen hátradől, nézi a térképet, hallgatja a parancsnoki eligazítást, és azt gondolja, hogy minden a tervek szerint halad. Aztán jönnek az ukrán drónkezelők, és néhány perc alatt úgy szedik le a szimulációban az amerikai páncélosokat, mintha valaki elfelejtette volna közölni velük, hogy elnöküknek nincsenek kártyái.

Ami szerda éjjel Novorosszijszkban történt, az sokkal fontosabb annál, mint első pillantásra tűnhet és nem is feltétlenül az, hogy Ukrajna ismét elérte az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik legfontosabb támaszpontját. A nagyobb kép az, hogy Kijev egyetlen hadműveletben tizenöt különböző, Ukrajnában fejlesztett és gyártott fegyverrendszert vetett be, vagyis egy olyan támadási képességet demonstrált,

Az európaiaknak lassan érdemes hozzászokniuk ahhoz a gondolathoz, hogy az Oroszország és a NATO közötti háború nem feltétlenül úgy kezdődne, ahogy azt a hidegháborús filmekből elképzelnénk, vagyis hogy egyik reggel megszólalnak a légvédelmi szirénák, a tankok pedig átgurulnak a határon. Sokkal valószínűbb, hogy előbb valami egészen mást látunk: felrobban egy vasútvonal, kigyullad egy erőmű, megsér

Van valami mélyen jelképes abban, ahogy egy szuverén állam külügyminisztere kénytelen a közösségi médiában odaszólni egy milliárdosnak, hogy „ember, ne diszkriminálj". Pontosan ez történt szerdán, amikor Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter nyilvánosan megfenyegette Elon Muskot: Varsó újragondolhatja, hogy fizet-e évi 50 millió dollárt a Starlinkért, miután a cég kizárta Lengyelországot egy t

Van egy fajta „véletlen", amelyből ha elég sok gyűlik össze, egy idő után ostobaság véletlennek nevezni — de garantálom a kedves olvasónak, hogy az európai beszari vezetők és a putyinista európai hasznos idióták hada majd pontosan annak fogja nevezni, és semmiféle következménye nem lesz a dolognak. Augusztus 13-án, csütörtök délután hatalmas robbanás rázta meg a Róma melletti Colleferróban működő

Donald Trumpnak sikerült eljutnia arra a pontra, ahol az amerikai elnöki kommunikációból nem egyszerűen politikai fegyvert, propagandagépezetet vagy személyes márkát csinál, hanem prémium előfizetéses szolgáltatást, amelyben az igazán tehetősek néhány másodperccel hamarabb tudhatják meg, mit írt az elnök, mint a többiek. És ha valaki most azt gondolja, hogy ez valami rosszul sikerült vicc a kapita

Franciaországban a monitorozott kisfolyók több mint 40 százaléka kiszáradt vagy megszakadt a folyása — ez a legrosszabb állapot a mérőrendszer 2012-es felállítása óta. Ugyanezekben a napokban az áramtőzsdéken Németországtól Franciaországig elszabadultak az árak, csúcsidőben a 460 eurót is elérve megawattóránként. A kettő között pedig egyetlen közös nevező húzódik, amelynek a neve: aszály. Nézzük m

Donald Trump második elnökségének alig több mint másfél éve után egyre sötétebb felhők gyülekeznek a republikánusok feje fölött, és most már nem egyszerűen arról van szó, hogy a demokraták elégedetten dörzsölik a kezüket, mert Trump megint összeveszett valakivel. A novemberi félidős választások előtt több, egymástól független felmérés is ugyanabba az irányba mutat: Trump népszerűsége mélypontra ke

Van a dezinformációnak egy különösen ravasz fajtája, amely nem holmi gyanús Facebook-oldalon vagy ismeretlen weboldalon tűnik fel, hanem egy tekintélyes, évtizedek óta létező nyugati lap hasábjain — épp azért, hogy annak a hitelességét "kölcsönvegye". Pontosan ez történt néhány napja, amikor az amerikai Newsweek előbb közölt, majd 24 órán belül nyomtalanul letörölt egy olyan véleménycikket, amely

Németországban most valami olyasmi történik, ami néhány éve még meglehetősen nehezen lett volna elképzelhető: a kormány lényegében azt mondja, hogy a német államnak nem elég többé tudnia arról, hogy ki támadja, hanem bizonyos esetekben lehetőséget is kell kapnia arra, hogy visszatámadjon. Végre, tehetnénk hozzá, ha nem a töketlen Európa egyik legtöketlenebb államáról beszélnénk, aki már nagyon rég

Van valami egészen különös abban, amikor egy több mint három évtizede befagyasztott konfliktusban nem tankok, rakéták vagy diplomáciai tárgyalások jelzik először, hogy valami megváltozott, hanem az, hogy az emberek reggel felkelnek, átmennek a folyón, és ott keresnek maguknak munkát, ahol még működik a gazdaság.

Amikor Zelenszkij néhány napja Belgrádba utazott — az első szerb látogatásra a teljes körű invázió kezdete óta —, a diplomáciai figyelem egy pillanatra a Balkánra terelődött, de a régió orosz befolyásának megértéséhez Belgrádon túl is kell vetni egy pillantást: az ukrán nagykövet most Szarajevóból küldött figyelmeztető jelzést arról, hogy Oroszország Bosznia-Hercegovinában is aktívan dolgozik — és

Vlagyimir Putyin csütörtökön személyesen is megjelent Iturup szigetén, a Kuril-szigetcsoport Japán által magának követelt déli részén, és ezzel nemcsak egy régi orosz–japán területi vitát kavart fel újra, hanem meglehetősen világos üzenetet küldött Tokiónak is: Moszkvának esze ágában sincs úgy viselkedni, mintha azokról a szigetekről egyáltalán tárgyalni kellene.