Hadházy Ákos szerint az idei tűzijáték körül egyre nehezebb egyszerű szervezési kapkodásról vagy az idő rövidsége miatt lazábban kezelt szabályokról beszélni. A független országgyűlési képviselő azt írja, hozzá is eljutott az ügy teljes levelezése, amelyből néhány e-mailt nyilvánosságra is hoz, és ezek alapján szerinte a probléma nem az, hogy a szervezők nem folytattak le mindenki számára nyitott

Alig néhány napja még arról írtunk, hogy Románia politikai osztályának sikerült egy PNRR-mérföldkőnek szánt integritási reformot úgy átfaragnia, hogy abból egyszerre lett Dominic Fritz ellen használható politikai fegyver, jogállami botrány és potenciális 770 millió eurós pénzügyi akna. A PSD és az AUR vitte a prímet, az RMDSZ pedig nem egyszerűen asszisztált ehhez, hanem kulcspillanatokban maga is

A Fritz-módosítás történetét az Ugar olvasóinak aligha kell elölről elmesélnünk, az elmúlt hetekben ugyanis meglehetősen közelről követtük, hogyan sikerült egy eredetileg az integritási rendszer megerősítésére szánt, ráadásul PNRR-mérföldkőnek számító törvényből előbb politikai fegyvert, majd alkotmányjogi abszurditást gyártani. Most viszont a történet eljutott oda, ahol már nem lehet bukaresti be

A Közel-Keleten időnként olyan sebességgel fordul meg a történelem, hogy az embernek ellenőriznie kell, valóban ugyanazokról a szereplőkről olvas-e. Ahmed al-Sharaa néhány évvel ezelőtt még Abu Mohammad al-Golani néven volt ismertebb, az al-Kaida szíriai ágának, az al-Nuszra Frontnak a parancsnokaként harcolt, az Egyesült Államok terroristaként tartotta nyilván, és egy időben tízmillió dolláros vé

Nagyváradon végre megjelentek a háromnyelvű utcatáblák, aminek első hallásra akár örülhetnénk is, hiszen egy olyan városban, amelynek története, arculata és utcanevei évszázadokon át több nyelven éltek egyszerre, aligha volna forradalmi gondolat, hogy ebből valami a köztereken is látszódjon. Csakhogy a történetben van egy apró váradi csavar: ezek a táblák nem egészen azok, amelyeket a polgárok 202

Az Észak-Kaukázusról a térséget kevésbé ismerő nézőnek valószínűleg néhány egymástól elszakadt kép jut eszébe: Habib Nurmagomedov, a dagesztáni veretlen UFC-bajnok; Ramzan Kadirov, a fegyveresei között pózoló csecsen vezető, aki rendszeresen hangoztatja Vlagyimir Putyin iránti hűségét; a beszláni iskolai túszdráma; esetleg a bostoni maraton elleni merénylet, amelyet egy csecsen családból származó

A kormányok első száz napját hagyományosan valamiféle politikai türelmi időként szokás kezelni, utána azonban már nemcsak azt érdemes nézni, milyen döntések születtek, hanem azt is, milyen reflexek kezdenek kirajzolódni a döntéshozatal mögött. Az alábbi Facebook-bejegyzés szerzője Hadházy Ákos korrupcióellenes egykori politikus egy első látásra meglehetősen szűk szakpolitikai ügyből, a jégkármente

Dan Mașca ezúttal a romániai választási rendszer egyik kevésbé látványos, ám annál fontosabb sajátosságáról ír: arról, milyen akadályokat állít a rendszer azok elé, akik a hagyományos pártstruktúrákon kívül próbálnának belépni a helyi politikába. Bejegyzésével Adrian Slabu egyik sokat megosztott állítására reagál, amely – Mașca értelmezése szerint – Finnország, Portugália és Lengyelország példájáv

Lengyelországról két, látszólag egymást kizáró történetet lehet mesélni, és Michał Szadkowski, a Newsweek Polska szerzője szerint éppen az a baj, hogy a lengyel rendszerváltásról szóló vitákban többnyire választani próbálnak közöttük.

Radu Hossu Facebook-bejegyzésében keményen nekimegy az államfőnek, és egymás mellé tesz több, az utóbbi időben történt politikai és igazságszolgáltatási fejleményt. Kiindulópontja az elnök korábbi kijelentése, amely szerint a pártoknak kevesebbet kellene politizálniuk, és inkább a közigazgatással kellene foglalkozniuk. Hossu ezt nem egyszerűen szerencsétlen mondatnak, hanem durván populista, a dem

Dan Mașca marosvásárhelyi önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzésében két friss költségvetési tételt vesz elő, és mindkettőnél azt kérdezi, mi indokolja a közpénz elköltését, illetve miért ilyen módon születnek ezek a döntések.

Kátai István hosszú Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy nem folytatja a Romániai Magyar Egységpárt létrehozását, és saját aktív pártpolitikai szerepvállalását is lezárja. A döntését nem politikai érdektelenséggel vagy korábbi álláspontjának feladásával indokolja, hanem éppen azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket az elmúlt hónapokban szerzett az erdélyi magyar közéletről. Azt írja, személyese

Vlagyimir Putyin Oroszországa a világ egyik legnagyobb atomhatalma, ötödik éve háborúzik Ukrajna ellen, ballisztikus rakétái vannak, atom-tengeralattjárói, hadserege, Roszgvargyijája, FSZB-je, rendőrsége, titkosszolgálatai, propagandagépezete és annyi belső elnyomó szerve, hogy egy normális diktatúra már a felétől is biztonságban érezné magát. Mindez azonban láthatóan kevésnek bizonyult ahhoz, hog

Donald Trump kereskedelmi háborúja Kanadával mostanra eljutott arra a pontra, ahol már nem különösebben érdemes azon töprengeni, hogy az amerikai elnök vámokat akar-e használni egy kereskedelmi vita rendezésére, vagy egyszerűen gazdasági kényszerítéssel próbálja átalakítani az Egyesült Államok és legközelebbi szövetségese közötti kapcsolatot.

Van az a politikai helyzet, amelyet már nem szükséges különösebben kifigurázni, mert a szereplő olyan gondosan elvégzi helyettünk a munkát, hogy a publicistának legfeljebb arra kell ügyelnie, nehogy az iróniával elrontsa az eredeti poént. George Simion amerikai útja nagyjából ebbe a kategóriába tartozik: az AUR elnöke azt követően utazott az Egyesült Államokba, hogy négy korábbi amerikai diplomata

Van az európai diplomáciának egy egészen különleges képessége: amikor már a sokadik orosz drón repked NATO-határok környékén, amikor GPS-jeleket zavarnak, kritikus infrastruktúrát térképeznek fel, kibertámadások követik egymást, és lassan külön dosszié kellene ahhoz, hogy számon tartsuk az Európában történt szabotázsakciókat és azok előkészítését, akkor összeülünk, majd határozottan megállapítjuk,

Románia ismét ott áll egy európai pénzekkel kapcsolatos határidő előtt, ahol a román állam rendszerint állni szokott: az utolsó pillanatban, félig kész házi feladattal, egymásra mutogató minisztériumokkal és azzal a halvány reménnyel, hogy Brüsszelben talán valaki még egyszer megsajnál bennünket. Ezúttal 770 millió eurónyi PNRR-pénz forog kockán, és mindössze néhány nap maradt arra, hogy megszüles

Tarr Zoltán tulajdonképpen saját kormányát – és saját magát – alázta porig, amikor nemcsak leejtette a szappant az erdélyiek főnöke előtt, hanem le is hajolt érte. Mert igaz ugyan, hogy eszközként IS használt minket Viktor Orbán, de ne tegyünk úgy, mintha ez az erdélyi magyarok többségének akaratával szemben történt volna – nem, az erdélyi magyarok többsége akkor is, ma is Viktor Orbán rajongója, és hosszú története van annak, hogy ez miért alakult így, de ennek a történetnek nem az fog véget vetni, hogy Tarr Zoltán bocsánatért esedezik. Az már csak külön fűszer ebben a zagyva csemegeboltban, hogy Tarr Zoltánon kívül csakis RMDSZ-es vezetők voltak jelen az eseményen. Így esett meg az, hogy Tarr Zoltán bocsánatot kért Kelemen Hunortól, vagy épp Péter Ferenctől, Maros megye tanácselnökétől, aminél lejjebb aligha lehet süllyedni, de meggyőződésem, hogy az említett tulipános korifeusok is csak néztek, mint a moziban, mert ekkora önmegalázásra ők sem számítottak, cserébe viszont gondolták, hogy lesz valamiféle üzenet, hogy többet ne lopjanak a magyar adófizetők pénzén megvásárolt médiaintézményeket vagy egyebeket, úgy mint szálloda, repülőtér, sörgyár, de Tarr Zoltán jött, látta őket, és bocsánatot kért.

Van az a pillanat, amikor egy politikus reakciója érdekesebb annál, mint a hír amire reagál. Călin Georgescu esetében most nagyjából itt tartunk: a román elnöki hivatal közölte, hogy készül a régóta ígért jelentés a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének hátteréről, csakhogy a dokumentum nem áll meg ennél az egyetlen választásnál. Húsz év orosz hibrid műveleteit és befolyását akarják végignézn

Van abban valami egészen huszonegyedik századi, amikor az ember épít egy körülbelül félmilliárd dolláros radart azért, hogy észrevegye a felé repülő ballisztikus rakétákat, majd az ellenség fogja magát, odaküld valamit – rakétát vagy drónt, ezt a mai napig nem sikerült teljes bizonyossággal tisztázni – és kilövi magát a radart.